Kezdjük a demokráciával.
A fogalom legegyszerűbb szintjén akkor beszélünk, ha együtt élő, egymásra utalt emberek maguk hozzák a közös életükre vonatkozó döntéseket, olyan módon, hogy minden felnőttnek egyenlő joga van a döntési folyamatban való részvételre. Így létezik közvetlen és képviseleti demokrácia. A mi esetünkben az utóbbi a fontos, hisz Magyarországon képviseleti demokrácia „működik”. A választópolgárok az általuk megválasztott képviselők útján gyakorolhatják a hatalmat, így a képviselők felelősséggel tartóznak az őket megválasztottak felé. Ezek tükrében tehát azt gondolhatjuk, hogy működik a polgárok tényleges érdekképviselete, amin felül senki és semmi nem áll, nem dönt, nem dönthet.
Ez azonban elmélet, és mint tudjuk általában az elmélettől, különbözik a gyakorlat. A baj csak az, hogy a témánkat tekintve ez óriási probléma.
Tipikus… Nálunk Magyarországon ugyanis elég érdekes, felületes, kiskorúsított felnőttek által gyakorolt demokrácia van. Lehet ezt úgyis tekinteni, mint afféle sajátos magyar demokráciát. Ahol azok a demokraták, akik az előző –kommunista- rendszerben tevékenykedtek. Ahol a nép hallgasson, tömjük őket fél információkkal, a megvásárolt média felületünk által sugárzott adásokkal, hogy azt higgyék, tudnak mindenről – és közben mehet a sus-mus -. De hagyjuk is…
Nos, lássuk a Magyar képviseleti helyzetet. A parlamentben 386 képviselő ül – Természetesen ez kivételes esetnek számít, had ne részletezzem - . A szám valóban csak elsőre megdöbbentő, ugyanis ha rövid számítást végzünk, láthatjuk, hogy egy fő 25907 embert képvisel, vagyis pontosabban és a realitás talaján maradva azt mondhatjuk, hogy kellene képviselnie. E helyett mi történik? Vezető pozícióban lévők érdeke (hamisan úgynevezett pártérdek) dominál a lakosság többségének érdeke felett. Dehogy a pártérdek az kinek az érdeke? Egy bizonyos társadalmi csoporté, rétegé, avagy csak a hatalommal játszó politikai elité? Mihelyst Magyarországon bárki körbenéz, láthatja, hogy az utóbbi állításom lehet helyénvaló. Sajnos.
Pontosítsunk. Természetesen nem csak az országgyűlési képviselők „dolgoznak” az emberek-”ért”, hanem a településeken is van helyi képviselőtestület, sőt megyei gyűlés is. Itt tudnának közvetlenül – Parlamentben az országos érdek szerint kellene tevékenykedni, ami a helyiekből tevődik össze - a lakosság gondjával, örömével foglalkozni. De már itt megbukik a történet – többségében -.
Mivel találkozik általában az ember, ha olyan fórumon jár, ahol megoszthatja a véleményét az őt képviselővel? „Tudom, hogy kellene, de sajnos nem megy, nem támogatják a „képviselő” társaim” vagy „Most nem megy, tényleg sajnálom, később elővesszük újra a problémát” vagy „A párt…blablabla…”. Szóval valami hasonlóakat hallhatunk. A probléma mindössze az, hogy ezek – ehhez hasonlóak - a válaszok vannak túlnyomó többségben. Az országgyűlési képviselőkkel ugyanez a helyzet, csak még számon kérhetetlenebbek. Tudom, van fogadóórájuk, de aki már volt ilyenen az tudhatja, hogy gyakorlatilag az egyik fülön be, a másikon ki – tisztelet a kivételnek (mert az mindig van) -. Szóval joggal és bátran tehetjük fel a kérdést:
Kinek az érdekeivel foglalkoznak a „képviselőink”?
Hiszem azt, hogy az embereket jó szándék vezérli. De nem hiszem azt, hogy ez a szándék feltétlen párthoz és önös érdekekhez való ragaszkodás jelenti. Pedig ma ezt tapasztalhatjuk országunkban. Megítélésem szerint, váltásra/változásra van szükség. Ki kell lépni ebből a politikai dimenzióból.
Egy olyan RENDszerre van szükség, amiben a képviselők számon kérhetőek, mert ameddig ez lehetetlen, addig nem fogunk változást tapasztalni. Tudom, hogy a kötött mandátum is működésképtelen – túl sok pénzt emészt fel, ha sok a váltás -, de eszmeiségében megfelelő lenne. Megoldást biztosan van. Sajnos halkan kutatják.
Tehát végezetül azt gondolom, hogy egy új RENDszerrel elérhető lenne a cél, hogy a képviselők felelősen, a lakosság többségéért dolgozzanak, - nem pedig a politikai elit érdekeiért – így beteljesítsék a tényleges érdekképviselet.
A fogalom legegyszerűbb szintjén akkor beszélünk, ha együtt élő, egymásra utalt emberek maguk hozzák a közös életükre vonatkozó döntéseket, olyan módon, hogy minden felnőttnek egyenlő joga van a döntési folyamatban való részvételre. Így létezik közvetlen és képviseleti demokrácia. A mi esetünkben az utóbbi a fontos, hisz Magyarországon képviseleti demokrácia „működik”. A választópolgárok az általuk megválasztott képviselők útján gyakorolhatják a hatalmat, így a képviselők felelősséggel tartóznak az őket megválasztottak felé. Ezek tükrében tehát azt gondolhatjuk, hogy működik a polgárok tényleges érdekképviselete, amin felül senki és semmi nem áll, nem dönt, nem dönthet.
Ez azonban elmélet, és mint tudjuk általában az elmélettől, különbözik a gyakorlat. A baj csak az, hogy a témánkat tekintve ez óriási probléma.
Tipikus… Nálunk Magyarországon ugyanis elég érdekes, felületes, kiskorúsított felnőttek által gyakorolt demokrácia van. Lehet ezt úgyis tekinteni, mint afféle sajátos magyar demokráciát. Ahol azok a demokraták, akik az előző –kommunista- rendszerben tevékenykedtek. Ahol a nép hallgasson, tömjük őket fél információkkal, a megvásárolt média felületünk által sugárzott adásokkal, hogy azt higgyék, tudnak mindenről – és közben mehet a sus-mus -. De hagyjuk is…
Nos, lássuk a Magyar képviseleti helyzetet. A parlamentben 386 képviselő ül – Természetesen ez kivételes esetnek számít, had ne részletezzem - . A szám valóban csak elsőre megdöbbentő, ugyanis ha rövid számítást végzünk, láthatjuk, hogy egy fő 25907 embert képvisel, vagyis pontosabban és a realitás talaján maradva azt mondhatjuk, hogy kellene képviselnie. E helyett mi történik? Vezető pozícióban lévők érdeke (hamisan úgynevezett pártérdek) dominál a lakosság többségének érdeke felett. Dehogy a pártérdek az kinek az érdeke? Egy bizonyos társadalmi csoporté, rétegé, avagy csak a hatalommal játszó politikai elité? Mihelyst Magyarországon bárki körbenéz, láthatja, hogy az utóbbi állításom lehet helyénvaló. Sajnos.
Pontosítsunk. Természetesen nem csak az országgyűlési képviselők „dolgoznak” az emberek-”ért”, hanem a településeken is van helyi képviselőtestület, sőt megyei gyűlés is. Itt tudnának közvetlenül – Parlamentben az országos érdek szerint kellene tevékenykedni, ami a helyiekből tevődik össze - a lakosság gondjával, örömével foglalkozni. De már itt megbukik a történet – többségében -.
Mivel találkozik általában az ember, ha olyan fórumon jár, ahol megoszthatja a véleményét az őt képviselővel? „Tudom, hogy kellene, de sajnos nem megy, nem támogatják a „képviselő” társaim” vagy „Most nem megy, tényleg sajnálom, később elővesszük újra a problémát” vagy „A párt…blablabla…”. Szóval valami hasonlóakat hallhatunk. A probléma mindössze az, hogy ezek – ehhez hasonlóak - a válaszok vannak túlnyomó többségben. Az országgyűlési képviselőkkel ugyanez a helyzet, csak még számon kérhetetlenebbek. Tudom, van fogadóórájuk, de aki már volt ilyenen az tudhatja, hogy gyakorlatilag az egyik fülön be, a másikon ki – tisztelet a kivételnek (mert az mindig van) -. Szóval joggal és bátran tehetjük fel a kérdést:
Kinek az érdekeivel foglalkoznak a „képviselőink”?
Hiszem azt, hogy az embereket jó szándék vezérli. De nem hiszem azt, hogy ez a szándék feltétlen párthoz és önös érdekekhez való ragaszkodás jelenti. Pedig ma ezt tapasztalhatjuk országunkban. Megítélésem szerint, váltásra/változásra van szükség. Ki kell lépni ebből a politikai dimenzióból.
Egy olyan RENDszerre van szükség, amiben a képviselők számon kérhetőek, mert ameddig ez lehetetlen, addig nem fogunk változást tapasztalni. Tudom, hogy a kötött mandátum is működésképtelen – túl sok pénzt emészt fel, ha sok a váltás -, de eszmeiségében megfelelő lenne. Megoldást biztosan van. Sajnos halkan kutatják.
Tehát végezetül azt gondolom, hogy egy új RENDszerrel elérhető lenne a cél, hogy a képviselők felelősen, a lakosság többségéért dolgozzanak, - nem pedig a politikai elit érdekeiért – így beteljesítsék a tényleges érdekképviselet.
