Nem kellene csodálkozni, amikor két vagy több szereplő tökéletesen elbeszél egymás mellett, így a haladás érdekében történő kompromisszum aligha születhet meg.
Nem kell ezen csodálkozni…. Jó rég óta megy ez Magyarországon.
Elbeszélnek egymástól a politikai szereplők, mintha olyan sok időnk lenne még, mintha nem lenne elkeserítő az államháztartási hiány, mintha nem mindössze 1%-os lenne a gazdasági növekedés, vagy mintha nem az összeomlás szélén állna a magyar egészségügy. Mintha teljes foglalkoztatottság, vagy ahhoz közeli állapot lenne. És higgyétek el tudnám még folytatni. - bizonyára mindenki, aki olvassa, ide tudna még írni valamit -.
Szóval nem áll jól az ország, de a mieink továbbra is nyugodtak, és úgy beszélgetnek, mintha mindegyik süket lenne.
Távol áljék tőlem, hogy valamiféle rém képet fessek az országról, és egyszerűen elintézzem azzal, hogy minden rossz, és holnaptól a nap sem jön fel többet, de a helyzet komoly.
A koalíció összeomlott.- Lásd előző bejegyzésben -.
Ez lehet a végső jel. Amikor már a koalíciós partnerek is eltávolodnak egymástól ott a totális egyet nem értés, van jelen. Már ők sem értik egymást. Mit beszél ez? Adóreform, fizetős egészségügy… Egy fityiszt. Azt. - Másik oldal: kivonjátok a magántőkét, a népszerűtlenségetek miatt – ami jórészt a mi politikánk okoz nektek-, nem kell adóreform sem… akkor köszönjük szépen, ágyőő.
És akkor ez „csak” a koalíció.
Parlamenti felszólalásokban látszik igazán, mennyire nincs egyetértés, egy hang, mennyire beszélnek el egymás mellett politikusaink. Csak az elmúlt két hetet időzném:
Ízetlennek találom azt, hogy minden ellenzéki párt képviseletében felszólaló képviselő – legyen az MDF, FIDESZ, és bár még nem hivatalosan de SZDSZ -, az ország tényleges problémáiról beszél, annak megoldását javasolják sok esetben, erre az egyedül maradó MSZP képviselője 1 és fél perces reakció után, tart beszámolót a NÁTÓ csúcsról, az ezen a héten pedig a magyar fasizmus veszélyeiről. Igazsághoz hozzátartozik még, hogy az utóbbi esetben, Veres János pénzügyminiszter reagált az MDF adóreform javaslatára. – Természetesen szűken, de végre normálisan-.
Majd jött a kedd. Gy. Ferenc kívánta ezen a napon megbeszélni a legújabban bejelentett programjáról a javaslatokat.
A párbeszéd itt is elmaradt. Ugyanis Kókai János úr, kritikus megjegyzéseire a miniszterelnök elöbb ennyivel reagált: „de bátor az elnök úr”, majd vörös fejjel elhagyta az termet. Ahová nem tért vissza. – Hm, pedig pont ő kérte ezt az ülésnapot -.
Szóval ne csodálkozzunk… Ne…
Előre haladni csak úgy tudunk, ha meghalljuk egymás hangját. Megértjük egymás mondanivalóját, ezáltal kompromisszum képesekké válunk, és megszűnik az elbeszélés. Akkor talán majd azon csodálkozhatunk, hogy erőteljesen elindul az ország arról a tévútról ahol most, majdnem félúton jár.
Nem kell ezen csodálkozni…. Jó rég óta megy ez Magyarországon.
Elbeszélnek egymástól a politikai szereplők, mintha olyan sok időnk lenne még, mintha nem lenne elkeserítő az államháztartási hiány, mintha nem mindössze 1%-os lenne a gazdasági növekedés, vagy mintha nem az összeomlás szélén állna a magyar egészségügy. Mintha teljes foglalkoztatottság, vagy ahhoz közeli állapot lenne. És higgyétek el tudnám még folytatni. - bizonyára mindenki, aki olvassa, ide tudna még írni valamit -.
Szóval nem áll jól az ország, de a mieink továbbra is nyugodtak, és úgy beszélgetnek, mintha mindegyik süket lenne.
Távol áljék tőlem, hogy valamiféle rém képet fessek az országról, és egyszerűen elintézzem azzal, hogy minden rossz, és holnaptól a nap sem jön fel többet, de a helyzet komoly.
A koalíció összeomlott.- Lásd előző bejegyzésben -.
Ez lehet a végső jel. Amikor már a koalíciós partnerek is eltávolodnak egymástól ott a totális egyet nem értés, van jelen. Már ők sem értik egymást. Mit beszél ez? Adóreform, fizetős egészségügy… Egy fityiszt. Azt. - Másik oldal: kivonjátok a magántőkét, a népszerűtlenségetek miatt – ami jórészt a mi politikánk okoz nektek-, nem kell adóreform sem… akkor köszönjük szépen, ágyőő.
És akkor ez „csak” a koalíció.
Parlamenti felszólalásokban látszik igazán, mennyire nincs egyetértés, egy hang, mennyire beszélnek el egymás mellett politikusaink. Csak az elmúlt két hetet időzném:
Ízetlennek találom azt, hogy minden ellenzéki párt képviseletében felszólaló képviselő – legyen az MDF, FIDESZ, és bár még nem hivatalosan de SZDSZ -, az ország tényleges problémáiról beszél, annak megoldását javasolják sok esetben, erre az egyedül maradó MSZP képviselője 1 és fél perces reakció után, tart beszámolót a NÁTÓ csúcsról, az ezen a héten pedig a magyar fasizmus veszélyeiről. Igazsághoz hozzátartozik még, hogy az utóbbi esetben, Veres János pénzügyminiszter reagált az MDF adóreform javaslatára. – Természetesen szűken, de végre normálisan-.
Majd jött a kedd. Gy. Ferenc kívánta ezen a napon megbeszélni a legújabban bejelentett programjáról a javaslatokat.
A párbeszéd itt is elmaradt. Ugyanis Kókai János úr, kritikus megjegyzéseire a miniszterelnök elöbb ennyivel reagált: „de bátor az elnök úr”, majd vörös fejjel elhagyta az termet. Ahová nem tért vissza. – Hm, pedig pont ő kérte ezt az ülésnapot -.
Szóval ne csodálkozzunk… Ne…
Előre haladni csak úgy tudunk, ha meghalljuk egymás hangját. Megértjük egymás mondanivalóját, ezáltal kompromisszum képesekké válunk, és megszűnik az elbeszélés. Akkor talán majd azon csodálkozhatunk, hogy erőteljesen elindul az ország arról a tévútról ahol most, majdnem félúton jár.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése